Sziasztok!
Rég halogatom ezeket a sorokat, mert számomra is lehet fájdalmas lesz a nyers valóság, mert sajnos tudom, hogy ez az önbizalom hiány dolog kemény dió.
Nem tudom mik okozzák teljes mértékben az önbizalom hiányom, sok dolgot tudnék felírni a mérleg ezen oldalára, de ezeket nem a publikumnak szánom egyenlőre.
A mérleg másik oldalán az emberek vannak, akik tükröt igyekeznek tartani az ő véleményük. Hát nem vagyok sosem meggyőzve teljesen, hogy a tükör nem torz-e és tényleg valós énemet látják-e a hibáimmal, rossz tulajdonságokkal és mindenféle fekete oldallal együtt.
Szerintem elfogultak, és nem látják a mérleg, az érem, azaz az én csúnyábbik felem. Mindig azt gondolom, hogy csak azt látják, amit észre akarnak venni, jónak akarnak látni, és ezért látják azt. Ezek miatt kapom azokat a visszajelzéseket.
Lefordítva: nem hiszem el, hogy olyan vagyok, mint amilyennek látnak.
Én nem olyannak látom magam. Nem látom azt, és nem érzem azt, amit ők akár reálisnak mondható érvekkel alá is támasztanak.
Merem megkockáztatni és olykor ki is jelentem, ha más lenne a dicséret, elismerés, pozitív megerősítés alanya, azokkal az érvekkel miket felhoznak simán elhinném és meggyőznének. De az a tudat az a tény, hogy én vagyok az egészre rá nyomja a bélyeget és azt mondja zakatolva a fejembe: "Hülyeség, te nem vagy ilyen. Ezek nem igazak." és egyéb "bátorító" gondolatokat.
Kérdezhetnétek, hogy miért nem teszek ezek a gondolatok ellen... Próbálok, tényleg erősen szuggerálom és igyekszem ész érvekkel meggyőzni magam, hogy nem is vagyok olyan rossz.
Néha már meglepően jól megy, aztán bumm... jön a piros lámpa és jönnek ismét a fent említett gondolat foszlányok, máskor pedig egy kész gondolat hadsereg.
Rengeteg önbizalom növelő technikát próbáltam már, olvastam is eme fejlesztésre tippeket, gyakoroltam őket, és az is mindig bennem van, hogy azok az emberek mondják, kik ismernek, vagy akik nem, de azok kiknek a véleményére adok. De akkor is valamiért nem megy...
Nagyon aljas dolog ez...
Csomó dologban akadályoz és tudod hogy ez a kis piszok hiánya tehet róla, meg az, hogy nem vagy realista és nem szereted magad.
Pedig próbálod szeretni, próbálsz megbékélni azzal, aki vagy és ha még sikerül is elfogadni, szeretni nagyon nagyon nehezen tudod. Pedig te is tudod, hogy jobban járnál ha szeretnéd, ha elfogadnád, mert ez a lény, aki te vagy az egész életeden osztozik veled.
Jobban, mint az árnyékod, még inkább össze van veled mosva és folyamatosan ott van benned.
Hát akkor mi akadályoz meg, hogy szeresd, ha már vannak akik képesek szeretni?
Erre keresem a választ...
Nagyon régóta és olykor megfáradva...
Mi kell ahhoz, hogy az ember elfogadja magát?
Ha teljesen megváltoznék, akkor elfogadnám magam?
Vagy kezdődne egy újabb őrület?
Nem tudom... érdekes gondolatok ezek szerintem.
Tehát barátom, ha nem vagy magaddal megelégedve úgy, mint én neked jusson az eszedbe, elhessegetés nélkül, hogy: Csodálatos vagy!
Úgy ahogy létezel, hibáiddal, erdőségeiddel vagy teljes alkotás.
Ha még sem így gondolod, ne felejtsd el, hogy valaki pont a szerinted meglévő hibád miatt szeret téged. Esetleg a hibád lehet máshol a legnagyobb erősség.
Nem így gondolod?
Akkor kedves olvasóm ne felejtsd el a hal uszonyát, mi ha száraz földi életben maradást, fára mászást nézzük elég nagy hiba lenne, de a vízben.... maga a tehetség.
Sose feledd: Kincs vagy!
További szép estét!
