Emlékszem, mikor a csend hangja ártalmas volt

Sziasztok!

Ez egy napló szerű bejegyzés lesz... Egy kis betekintés  a színes foltjaimba... egy lehetőség érvelésére és vitatására.

Azt már tudjátok, hogy velem siket fülekre találtok, de azt nem egészen tudjátok mik azok amik hiányoznak és mik azok amiknek örülök, hogy nem lehetnek az én fülem hangjai.

Hiányzik, anyukám hangja, de tényleg, már csak emlékeim vannak róla... és fáj, hiszen az emlékek igaz megszépülnek, de meg is fakulnak egy idő után.

Hiányzik, az állatok hangja... igen a legtöbben örülnének, ha nem hallanák a kutya ugatást, a macska nyávogást, de nekem 2009-ben lett egy új barátom, a husky falkám első tagja, kinek vonyítására nem emlékszem.. hihetetlen de nem tudom, hogy a kutyáim valóban hangosak-e... azt tudom, szívemnek hangos dallamok, fülemnek csendbéli zajok.

Hiányzik az, hogy tudjam milyen a hangja annak akivel beszélek, az ismerőseimnek, a tanároknak, barátoknak, bárkinek, akivel szót váltok.

Hiányzik a saját hangom, tudom kicsit egocentrikus, de tényleg nem tudom, hogy milyen a hangom... gondolom jó, vagyis remélem elvégre nyertem már versenyt vers és prózamondásból, de nem tudhatom. Ezzel hozzá jár, hogy hiányzik, hogy kiejtsem a szavakat és halljam hogy mit mondok, tudjam hogy mondom, hol van hiba, ne a tükör előtt kelljen gyakorolni, hogy mit hogy kell mondani, ne kelljen közbe a a reakciót nézni, a hangszálaimra koncentrálni és mikor nem látja senki, ne kelljen  úgy artikulálni, hogy én is megijedek egy egy gyakorlásom során.

Hiányzik a zene, a madár dal, és igen a tánc... de már az nem igazán, mert tudom, hogy táncolhatok egy jó párral és vezetővel az oldalamon.
De tényleg hiányzik, hogy ne az emlékeimből emlékezzek a dallamra és a ritmusra, hanem ismét halljam... vagy érezzem.

Ezek azok amik legfőképp hiányoznak...

Nem bánom a szirénát, se az ordítást, se az autók zaját, se szél hangját, mi olykor besüvített a házak között, mikor mentünk haza. Nem bánom azt sem, hogy nem hallom a kopogást, bár olykor vicces helyzetekbe hoz... Sok dolog van amit nem bánok.. sőt már a fentieket sem, csak hiányoznak, de az emlékeimben talán mindig elkísérnek.

Röviden ennyit, mert órára iparkodom.

Hangos és hangtalan csodás napot!

"Rend a lelke mindennek"

Sziasztok!

A mai bejegyzésem igazán megérett már a publikálásra, mivel a címből is kiderül mi a véleményem. Ez amolyan napló firka féle... elnézést.

Tehát, alapjáraton én sem tartok patyolat rendet és olykor kapkodok, szét szórt vagyok.. ebbe is abba is bele csipek.. és mint fizikálisan, mint szellemi mivoltomban is. De azért igyekszem, tényleg igyekszem, meg szeretem a tisztaságot, és viszonylag rendet is tartok, persze ezt a heti nagy takarításnak és rendrakásnak köszönhetem. És akár milyen hihetetlen valahol képtelen vagyok rendet tartani, a környezetemben is és a gondolataimban is, mert ahol káosz uralkodik, ott én is káoszba veszem.

Aki tényleg, igazán ismer az tudja a bejegyzésem okát, és mi voltát, de nem szeretnék azért dolgozni, hogy utána minden az előbbi káosz formát öltse fel.

Legyen szép, tiszta és rendezett napotok!

Pizsamás vasárnap

Sziasztok!

Mai bejegyzésként egy gondolkodós mesélős irományom van, mivel a mai napot pizsamában töltöttem, itthon.. kiskutyák és házi süti bűvöletében.

Tegnap érkeztem meg hajnalba a Kaposvári vonat álomásón reggel fél öt tájt egy kis vörös ravazdi, azaz egy róka garázdálkodott, nem törődve az utazni vágyókkal, vagy csak várakozókkal.. édes teremés.. tudom nem mindenkinek ez jut eszébe a rókákról... de nekem igen.
Aztán felszálltam a Dombóvár felé tartó vonatra és álmos voltam de tényleg nagyon álmos a negyven perc alatt nem történt semmi izgalmas, azt leszámítva, hogy féltem attól, hogy elalszom. A következő vonatablakából kitekintve láttam őzeket, nyuszit, fácánt és sok sok szarkát, majd hollót is láttam...jaj meg természetesen szépséges felhőket... nos a haza útról ennyit..

Kicsit visszább ugrok az időben a Pénteki napra...amikor a barátnőmmel színházba mentünk egy gyerek előadást megnézni. Azt hozzá tenném, hogy a Két Lotti volt, szóval érdemes volt, de tényleg nagyon jó volt persze maga az oda érkezés és az utána történtek is feldobták a színházi élményt... a magassarkúm sarka beszorult a vízelvezetőbe, le kellett vennem a cipőt és kiszedni a rácsok közül, ha ez nem lenne elég vicces egy üzlet előtt volt... szemben pedig "Cipő javító" felirat állt.. mire kiszedtük a cipőt rá jöttünk miért... de igen hoztam a szokásos formámat... előadás előtt képeket és videókat készítettünk... zseniálisak lettek... a látottak, azaz a Két Lotti után, mezítláb sétáltunk Kaposvár főutcáján, és betértünk egy kávézóba is és egy boltba is.... igen Boltba, igen Kávézóba.. és igen Mezítláb... és igen nem vagyunk normálisak...

További szépséges mezitlább pizsiben szaladgálós, kávé iszogatós Vasárnapot!

Új jövevény érkezése

Sziasztok!

Mai bejegyzésem  két csodálatos kislánynak szól, akik Momo és Maur kutyáim gyerkőcei.

Mi értékesebbet lehetne mondani a születésről, mint azt, hogy a legcsodálatosabb dolog... és nem csak a kis szőrős négylábúimra gondolok, hanem minden élőlény, minden új születésére.

Úgy gondolom, hogy az áldott állapotról nem nekem kell felvilágosítani az olvasóim, tehát, mint jó gyógypedagógus tanonc, arról írnék, hogy mit gondolok a nem kívánt várandóságról.
Először is, ami leginkább érdekes volt tanulmányaim során az pszichológia jegyzetem második félévének első oldalán található meg... "Várt volt-e a baba?". Igen szerintem is érdekes egy anamnézis felvételnél első kérdésnek, de akármennyire hihetetlen, fontos kérdés... nagyon fontos és én úgy gondolom, hogy mindig vártnak kell lennie, hiszen, ha a sors ezt tartogatja és akkor, akkor igen, neki élnie kell, hiába még tudattal nem rendelkező embrió, de élőlény... és gondolkodó, okos, ügyes felnőtt lehet.
Következő megállapításom a témával kapcsolatba, az abortusz köré kapcsolódik, mit a fenti mondatban már kicsit meg is csillogtattam. Elítélem. Bármilyen formába elítélem, ha az anyát veszélyezteti, akkor talán nem, de nem merném biztosan azt mondani, hogy akkor nem ítélem el... mert bizony gyilkosság, csak a kérdés az, hogy kit gyilkolunk meg és kit veszélyeztetünk....  És ha a gyermek fogyatékos lehetne? Nem tudom... persze biztosan szörnyű, hogy a várt baba, nem lesz teljesen egészséges, de és itt van a nagy de.... de ha később lesz az, később válik fogyatékossá akkor is eldobod? A kérdés, amit mindenkinek feltennék, és azt el kell mondanom, hogy ha nagyon súlyos lenne a kis élet fogyatékossága lehet én is elgondolkoznék a dolgon, de nem hiszem most azt ezzel a fejjel és gondolatokkal, hogy elvetetném, hogy nem adnám meg neki az esélyt, a lehetőséget, hogy élhessen, hogy lásson, halljon, tapasztaljon, érezzen és gondolkodjon... mert akár milyen fogyatékkal élő is, de teszi... érez, gondolkodik, csak nem úgy, mint mi azt elképzelnénk, elvárnánk, de talán mi meg sem értenénk, mert neki máson járnak a gondolatai... az életen, azon, hogy kap e ma valamit, hogy rámosolyogsz e, hogy szereted e, és talán ha értelmi fogyatékos is lenne nem ilyen összetetten gondolkozna és nem a mi fogalmi rendszerünk szerint, de gondolkozna.
Szóval a következő pont az örökbe adás... hát jobbnak tartom, mint az abortuszt és hasonló fajtáit... mivel legalább esélyt kap a normális életre, a megfelelő körülményekre. Persze ott van a mi van ha.. kérdés sorozat, ami abból áll: Mi van ha nem jó helyre kerül? Ha örökké utálni fogja a szüleit? Ha sose érti meg miért dobták el és miért szabadultak meg tőle? Mi van ha, rosszabb helyre kerül? Mi van ha nem lesznek nevelő szülei? Ha nem lesz családja?
Egyetlen mondat: Lesz élete, lesz gondolata, érzései és lesz lehetősége változtatni és változni.

Hát igazából legrövidebben, legtömörebben így tudom össze foglalni a gondolataimat a témával kapcsolatba, persze azt még hozzá tenném, nekem nincs jogom dönteni másokról és még megdorgálni sem őket, szóval ezek vélemények, az én véleményeim, melyekkel egyet érteni is lehet és ellenezni is lehet ezeket.

További szép és újdonságokban gazdag napot!

Magányról

Sziasztok!

Érdekes, hogy mikor írtam ide utoljára és hogy utána mi az első cím.... Magány... már rég szeretem volna a magányról írni, mint egy absztrakt fogalomról ami egyszerre létezhet mindenhol de még sem létezhet igazán sehol...
Azért gondolom, hogy fontos mert gyakran érzik egyedül magukat az emberek a nagyvilágban, még ha nem is úgy van... de egy adott szituációban lehet magányosnak érezni magad... én is tapasztaltam már. Persze tudtam, hogy nem vagyok egyedül és számíthatok másokra de egyszerűen a saját gondolataimra és érzéseimre volt szükségem.... senki és semmi másra. egyedül létre az elzárt világomba, úgy hogy közbe tudtam rengetegen vesznek körbe.
Szerintem ezzel mindenki van így, vagyis remélem nem a depresszió hajlamomat vélem felfedezni a saját írásomba... mivel úgy gondolom, hogy olyan magányra van szükségem ami egyszerűen az én időm. Hiszen fent említettem, hogy mindig körül vesznek minket a társaink, családunk, párunk stb.. csak olykor mi igényeljük az "én időt", amit én rajzoláskor, olvasáskor és íráskor igénylek igazán, amikor nem kell figyelnem másra, csak arra ami bennem van. Ez az én magányom, ami olyannyira szórakoztató tud lenni, mint a társasági életem.

Kellemes sajátos perceket és idő töltést, szép estét kuckó lakók!