Mai bejegyzésemben szeretnék neked arról mesélni, miért is kerültem oda, ahova...
Nem ezek voltak a terveim ez nem titok. 3 évesen eldöntöttem, hogy állatorvos leszek és egészen közép iskola 2. évéig ez volt a tervem.... nem volt B opció.
Tudod, hogy nem hallok, soraimból már olvastad. Ez akadályozott meg, hogy állatorvosi egyetemre menjek...gondoltam én.
Az igazság az, hogy az élet mindig is erre a pályára szánt, ezt a hivatást szánta nekem, csak én nem tudtam róla. Kiskoromtól kezdve segítettem a nálam gyengébbeknek, fiatalabbaknak. Ha valaki nem tudott az osztályunkból egy feladatot, egy anyagrészt nem értett én voltam az első ki segített neki megtanulni, megérteni. Segítettem a lecke írásban, egy dolgozatra vagy felelésre való készülésben. Akit csúfoltak kiálltam mellette, kit iskolai erőszak fenyegetett, bántották, megvédtem. Ha kellett verekedtem is, amire nem kellene büszkének lennem, de valahol az vagyok... ki álltam azok mellett, kiknek szüksége volt rá, ha a módszereim még nem is voltak kifinomultak.
A gyengébb tanulókat, magatartás problémákkal küzdő társaimat általában mellém ültették... nem mindig örültem neki, mert nehéz volt sokszor összeszokni, de végül mindig javultak az értékeléseik, jegyeik és ennek örültem. Segíthettem nekik...
Középiskolás koromtól korrepetáltam gyengébb tanulókat, érettségire készítettem fel, elmondható, hogy sikerült fejlődést elérnem, ekkor még nem gondoltam végig tetteim súlyát, értékét.
Kiderült, hogy nem hallásom miatt nem mehetek állatorvosi és semmilyen orvosi egyetemre... Tragédiaként éltem meg... tényleg, nem voltam sokszor úgy összetörve az életem alatt, mint akkor. Ki kellett találnom, hogy mit is szeretnék. Azt tudtam, hogy olyan munkát, pályát szeretnék, amely egyben a hobbim és szívvel-lélekkel tudom csinálni.
Mivel én megtapasztaltam, milyen másnak lenni, milyen segítségre szorulni eldöntöttem, mihez folyamodom... gyógypedagógus leszek. Nem szerettem volna hallássérültekkel foglalkozni, mert azt gondolom nem tudnék elvonatkoztatni a saját helyzetemtől, saját tapasztalataimtól és a mérleget valamerre billentené, ami nem hiszem, hogy szakmailag optimális lenne.
Ez után sodrottam az árral... Minden terület tetszik, de szívem csücske az állatterápia (még nem végeztem el) és az autizmus, amely szintén megtanulásra vár, bár már némi tapasztalatom van. További érdeklődésem köré a művészetterápiák és a pszihopedagógia tartozik... de azt gondolom olyan lehetőségeket fogok kapni, amely a megfelelő uton terel.
Egy dolgot szeretnék még megosztani veled, ki soraim olvassa. A hivatásom mottóját:
" A gyermek attól tanul a
legtöbbet, akit szeret."
-Nagy László- pedagógus
További szép és szeretetben teljes estét kívánok neked!
