Kedves Olvasó!
Ha őszinte szeretnék lenni fogalmam sincs, milyen anya és szülő leszek, azt tudom, hogy feltehetőleg az aggódós, szigorú fajta, aki megpróbál mindig mindent jól csinálni. Előre kell egyeztetnem magammal, hogy ez nem fog menni, mert lehetetlen.
Kislányként szerettem volna egyszer édesanya lenni, mindig is a gondoskodó, aggódó természetemről voltam ismeretes a barátaim körében is, de sokszor nem mutattam ki az érzéseimet.
Remélem a gyermekem felé sikerül megmutatnom, hogy mennyire szeretem, tisztelem és tudom úgy támogatni, miként neki van rá szüksége.
Hiszen, egy csodálatos kis ember ki a pocakomban van.
Én szerencsés vagyok, anyukám csodálatos, szigorú, féltő, olykor nyers és mint mindenki ő is hibázik és hibázott, de mindig éreztette velem, hogy értem bármit megtenne és szeret. Ettől lett ő jó, sőt szuper anya. Példát mutatot, erőt adot, megmutatta mi is a kitartás és soha fel nem adni. Megmutatta, hogy a szeretet a legnagyobb érték az életben, bármilyenek is a körülmények. Megtanított megbecsülni dolgokat, megtanította a munka értékét.
Szeretném, ha ezeket én is és a férjem is áttudnánk adni a gyermekünknek, gyermekeinknek.
Azt gondolom, hogy a jó szülőség és jó anyaság a szándékon múlik, illetve a tudáson. Itt arra gondolok, hogy ha valaki a legobb tudása szerint megtesz mindent, amit tud és mindenzt szeretettel teszi, adja, akkor ő már igen is jó szülő, apa, anya.
Nyilván a következetességet és a két szülő közti összhangot sem lehet kihagyni, aminek nagyon fontos szerepe van a nevelésben, de az már a szakmai véleményem és nem csak az érzelmi megközelítésem.
Régóta nagyon vártam azt, hogy kismama/anya lehesek, de még most is félek a fenálló feladattól, mert tudom, hogy nem lehetek elég felkészült, és szeretném, ha gyermekemnek egy kiegyensúlyozott, problémamegoldó, szerető anyukája lenne.
Szóval a feladat adott, az érzéseim a kiscsöppség körül és következő időszak körül cikkázik.
Röviden, itt tartunk mi. Szép napot kívánok!
