Sziasztok!
Először az időről akartam írni, de hamar rá jöttem, hogy ezt a témát már korábban ellőttem... mint egy fényképező gép egy egy film kockáját, ami az adott időt örökíti meg... (filozofikus gondolatok..)
Szóval, mivel az időn már túl vagyunk eme felületen.. ezért megosztom milyen is voltam egykor szerintem....
Elvarázsolt és naiv, gyermeki és vad.... ezekkel a szavakkal illetném a gyermekkori önmagam, aminek idő tartamát egészen tizenéves koromig határolnám be.
Hittem makacsul és megingathatatlanul minden jóban és a varázslatban, nem a hókusz pókféle mágiában, hanem a csodákban, abban, mit nem lehet tudománnyal megmagyarázni, egyszerűen hinni akartam a jóban.
Naiv voltam, pont a fentiek szerint, minden ember szava érdekelt, és bár tudtam, mikor ki nem mond igazat, ezt hamar felfedeztem az emberekben, de még is igyekeztem a legjobbat feltételezni... gyermeki lelkem volt, ki hitt a mesékben...
Vad voltam, nem romboltam le a szabályokat és a feltüntetett erkölcsi normákat, ugyanakkor nem lehetett könnyen befolyásolni, ha volt egy saját elképzelésem képtelenség volt azt megszelídíteni és elmagyarázni nekem, hogy nem nekem van igazam....
Később, csendesültem, szelídültem, de valahol bennem égett a tűz, bár rosszabbnak láttam világot és kevésbé bíztam, még inkább mérlegelni kezdtem a dolgokat és a személyeket, a szavakat, mik ajkakat hagynak el és a gondolatokat, mik fejekből pattannak ki...
Változtam. Nagyot, akkor ezt gondoltam...
Úgy gondoltam, hatalmas átalakuláson mentem keresztül, de csak egyetlen dolog történt, falat emeletem....
Belül egész hasonló maradtam a naiv és elvarázsolt kislányhoz, csak valahol a bizalmam elveszett és féltem egy kicsit mindenkitől és mindentől.. féltem megmutatni ki vagyok, és mit gondolok, ezért támadóbb lettem....
Elrejtettem szúrós szavak mögé magam, és fekete öltözetet vettem... ez egyre fokózodott... bizalom kevés, önmagam megtart, és kevés embernek mutatom meg a felszín mögött, ki is vagyok... Viszonylag nyitott embernek látszottam, de kevésbé voltam az... nem tudtam pontosan ki vagyok és hol a helyem... meg változott bennem valami. Valami összetört és idő kellett, a ragasztásnak és annak a hatásának, hogy bevált-e a ragasztó.
Mindez az egyetemre kerülésemig tartott...
Most ki is vagyok?
Ha én azt tudnám... Na jó sejtésem van, de még is az ember nem reálisan látja önmagát, így nem határolhatom be ki is vagyok... bár úgy érzem változtam a mérleg elbillent, kicsit megismertem magam az itteni éveim alatt, zárkózottabb bár nyitottabb is lettem. Tudom mit és kinek. Tudom mit akarok... és nem félek önmagam lenni, ha tudom kinek lehetek. Megtaláltam magam és az utam, most ezt érzem... hát ilyen ember lettem.
Több színes folttal és bizalommal, a kirakó darabjait megtalálva és a darabokat folyamatosan pakolgatva: ÉLEK!
Kellemes hétvégét nektek,
jó mérlegelést és ne feledjétek:
Maradj hű magadhoz!
