Kosztolányi: Akarsz-e játszani? - újra értelmezve

Sziasztok!

Mai írásom oka, hogy már rég írtam és kaptam némi inspirációt, amit muszáj kiírni magamból....

Újra gondolt Kosztolányit játszom.. a sajátos játékommal, sajátos formában....

Sok kérdést feltettem, s sok kérdést te is nekem... Kérdem hát tőled...

Akarsz-e?

Akarsz-e velem játszani? 

Akarsz-e velem élni?

Éltetni, lélegezni, remélni,

Félni, figyelni, alkotni, szeretni?

Akarsz-e pipacs mezőn heverészni,csillagokat nézni?

 Eltévedni és megkerülni, ölelkezve összebújni?

Élvezni esőt, napsütést, hóesést és szellőt?

Pancsolni örömben, támaszként állni bánatban?

Akarsz-e kutya nyálas lenni velem? 

Reggeli kávét inni mellettem?

Szeretnél-e velem ébredni,

Velem feküdni, álmodni és örök táncot járni?

Szeretnél-e velem és rólam mesélni? 

Akarsz-e hát a végzetem lenni?

Még több kérdés, de koránt sem elég... ezért kérdem... Akarsz-e élni, mindig és mind örökkön?

Kérdéseken töprengős, válaszokat megnyerős szépséges estét!

Bullying az én szememmel...

Sziasztok!

Ma egy elég komoly témával készültem és sokkal hamarább meg kellett volna ezt írnom, de talán most vagyok elég erős ehhez, mert eddig nem mertem... Áldozat voltam.

Igen a címben jól olvastad az iskolai erőszakról, bántalmazásról lesz szó... Miért pont most? Ajánlom figyelmedbe a 13 okom volt című könyvet, majd sorozatot... mai világ, mai társadalmunk, mai gimnazisták, de akár már általános iskolások is... sajnos igencsak aktuális lehet...

Mint gyógypedagógus hallgató, mint leendő pedagógus, mint leendő szülő, és mint érintett tinédzser fontosnak tartom....

Nagyon sokan nem mertek, nem merünk róla beszélni, sok tanár, szülő és sok diák társ is azt gondolja, hogy túl érzékeny személyiséggel van megáldva a gyermek, aki áldozatnak érzi magát... Egy kérdés: Tudják a teljes történetet? Nem mindig, vagy nem élték át, vagy a lelkivilág teljesen más... Nem tudni, kit mi bánt meg, kinek mi a fájó és érzékeny pontja... és akármennyire is rossz ezt így leírni, de az ember nagyon könnyen rá kap, a fájó pont rágcsálásának izére... Higgyétek el... Tudom.

Nem szeretném elmondani, hogy nekem mi volt rossz és mi volt jó... mert nem csak rossz perceim  és pillanataim voltak, és nem csak fájó pontok a tanulmányaim alatt... de igen ha csendes áldozat is, de áldozat voltam, úgy ahogy szinte mindenki.... és nem csak az iskola világában...

Bárhol, az utcán, munka helyen, boltba, suliban, bárhol, hol körbe vesz minket a társadalom... a médiában is... Hiszen, hogy tudná bárki elfogadni magát, ha egyik pillanatban az önbizalmat reklámozzák, és hogy mindenki különleges, szép stb... a másikban pedig fogyasztó szereket, ideálokat és "tökéletességet" tárnak elénk.. Szánalmas...

Bocsánat az őszinte hangvétel miatt... de tényleg az. Hogy akarja bárki is, hogy elfogad magad, ha a változtatás szépségéről cikkeznek folyamatosan?

Az iskolában? Az valami katasztrófa, természetesen tisztelet a kivételnek... de az iskolák szociális közege, ahogy már a pedagógusok külön csoportokra oszlanak.. katasztrófa...  Tudom, nem lehet mindenkivel ki jön, de valami kompromisszum helyzetet, csak lehet produkálni... Vagy tévedek?

Ennyire nem lennénk emberségesek, annak ellenére, hogy ezt reklámozzuk és a humánus gondolkodásunk?  Az ember, mikor vesztette el az emberi mi voltát?A gyerekek mikortól kezdték ilyen szinten bántalmazni és becsmérelni egymást?

Ez az igazán elgondolkodtató... Talán még az emberi mi volt megszűnése, szörnyűbb, mint a globális felmelegedés... segítek.. Sok közük van egymáshoz.

Elnézést az őszinte, hiányos és felháborodott bejegyzésért, de meg kellett írnom.. Szükségem volt rá.

Hidd el csodálatos vagy! Mutasd meg ezt másoknak is! Mosolyra fel!

Észrevétel: Valami van a levegőben

Sziasztok!

A cím kicsit becsapós lehet, mivel nem a betegséget okozó vírusokról, vagy  a szmogról szeretnék írni, hanem a szerelemről, egészen pontosan a párkapcsolatokról.

Egyre több ismerősöm panaszkodik, hogy nem talál rá a szerelem és feladta, meg hogy hiába keresi, hiába várja.... E kudarcok miatt, ah lehet egyáltalán kudarcnak nevezni igazán melankolikus hangulatba kerülnek.

Szerencsére én rá találtam, vagyis azt hiszem.... majd az idő igazol. 

Igyekszem   depressziós hangulatba lévő ismerőseimet vigasztalni és megnyugtatni, hogy de majd belép az a személy, meg ha meg kell történnie valaminek meg történik. Természetesen ez nem szokott megnyugtatást hozni, sőt.... Vissza kapom, hogy jó nekem. Ez teljes mértékben igaz, de nem voltam mindig benne, nem vett kerül ez a varázslat, és nem éreztem mindig ezt... Nagyon nem. 

Ennek ellenére nem panaszkodtam, nem mondom, hogy nem vártam, de nem siettettem... tudtam, tudni akartam, hogy majd jönni fog, hisz már tudom, mit szeretnék, kit szeretnék.

Pontosan... az előző sorokból elcsíphettek egy kis utalást, egy kis tanácsot, egy kis magyarázatot... Kifejtem.

Fontos tudni ki vagy, úgy igazán, tisztában kell lenned az erősségeiddel és a gyengeségeiddel ehhez, és ezeket el kell fogadnod, ne akarj mindenképp megváltozni...  Nekem ez volt a legnehezebb az elfogadás, hogy önmagam fogadjam el.

Fontos, hogy tud mit és kit akarsz... Könnyűnek tűnhet, de csak akkor tudod, ha te magadat is tisztán látod. 

Ne keresd mindenhol és  mindenkiben! Nem tudom, hogy csak egy emberben találhatod meg a varázst, azt akit keresel, vagy többen is lehetséges.. Erről fogalmam sincs...  A lényeg talán légy tisztába azzal, hogy kitől és mit szeretnél.

Mondhatnék olyan sablon szövegeket is, hogy ne siesd el, ne akarj mindent egyszerre, légy figyelmes, okos döntéseket hozz... 

Nincs megfelelő recept... Lehet alaplevet készíteni ugyan úgy, de mindenki másként szereti az ételeket, más a szájíze. Nem csak a konyha művészetekben, hanem az élet minden területén.

Tudom, tudom, olvasod, mindig olvasol.... Köszönöm neked!

Szépséges napot, és melankolikus hangulatot eltörölni! Kezdjetek el élni!

Anyai szív

Sziasztok!

A mai bejegyzésem ANYÁK napi hangulatú, természetesen az év  minden napján aktuális.

Írtam már az anyukák sokféleségéről, hogy ők  a legnagyobb HŐSök e világon. Írtam már gondoskodásról, szeretettről, tiszteletről, fogantatásról, ajándékokról, KÖSZÖNÖMökről, csodáikról és róluk...  Róla, az én anyukámról, kinek köszönhetek MINDENt, az életem gondolatát, születésem, gyermeki létem, ami még most is meg van, terveim, milyenségem... Mindent, aki voltam, aki vagyok és, aki leszek.

Kezdjük el a nosztalgiát és a gondolataimban lévő kalandozást...

Mi általában ünnepek előtt szoktunk össze kapni, mivel az olykor igen csak feszült élet, az ünnepi sürgés-forgás még idegesebbé teszi az embereket, be kell ismerjem ezért nem annyira kedvelem a jeles napokat.... Tudom, tudom nem ez a legszebb kezdet, de az ÉLEThez a felhők is hozzá tartoznak és a szivárvány egy egy eső után és közben. Szóval igen, mint mindenhol nálunk is előfordulnak kisebb viták, aminek a vége: "Nem úgy gondoltam. ", "Szeretlek!" szokott lenni. Szóval a szivárvány...

Azt talán már meséltem egy bejegyzés alatt, bár nem biztos, hogy mindig puszival és  a SZERETLEK szóval köszönünk el egymástól. Miért? Mert az élet tartogathat meglepetést...

Nem szoktunk egymásnak nagy dolgokat kívánni, csak, hogy mindig legyen mindenből, annyi amennyi kell... Ez lehet KITARTÁS, szeretet, erő, egészség, a mocskos anyagiak... Bármi, a lényeg megtudjuk oldani, ott legyünk EGYMÁSnak...

Most mesélhetnék még vicces történeteket, vagy gyermek kori mozzanatokat, anya lánya PILLANATOKat, de mindez kevés lenne, hogy kifejezzem hálám, tiszteletem, szeretettem és csodálatom, hogy egy ilyen csodálatos, erős és igencsak makacs NŐ, igen nagybetűs nő, még ha nem is ismeri be lehet a példaképem, és az édesanyám.

Annyi mindent írhatnék, mesélhetnék, róla, hogy megmutassam milyen is ő, a SZÜLŐ, kinek köszönhetem mivoltomat....

Írhatnék még a harcainkról, egy -  egy élet szakaszban, vitáinkban, egyet nem értésünkről, vagy a hiányom megéléséről, de biztosan elsírnád magad... Ezért csak egyet ne felejtsd el:

"Minden, azért történt, mert egy egy próba tétel, ami erősebbé tesz minket, ami bizonyítja kitartásunk, szeretettünk és összhangunk. Okkal történik minden, annyit rónak ránk, amennyit elbírunk. Nem hibáztál, nem hibáztunk. Nincs mi lett volna ha.... Ez van, ezt kell megoldanunk, és megtudjuk oldani." .

Bár nem vagyok fizikálisan melletted, mindig ott vagyok, a lelkemmel, a szívemmel, VELED.

Anyák

Hős a világon egy név lehet,

Mindent megold, mindenkit szeret.

Élethez egy-egy köszönömöt intéz,

Olykor, arcán könny csepp, vagy nevetés lebeg.

Kitartása végig elkíséri,

Veled, s érted nincs számára lehetetlen.

Egymásnak vagytok és vagyunk,

Szülői szív és gyermeki lélek.

Ki-ki bármit mond, 

Ő egy nő, s te pedig egy gyerek...

Boldog anyák napját!

Ne feled: Szeretlek!

Minden kedves olvasómnak és édesanyának BOLDOG ANYÁK NAPÁT!

Határok és az őrültség

Sziasztok!

A mai bejegyzésem közel áll a jelenlegi tapasztalatimhoz, azaz az őrültséghez, és a saját határaim átlépéséhez... ne aggódjatok semmi illegális.


A dolgokat nem részletezném, de fontosnak tartom az ésszerűség, a határok és az őrültség tisztázását, okulva saját tapasztalatomból.

Aki ténylegesen ismer tudja ésszerű ember vagyok komoly döntéseket átgondolom, a lehetőségeket átrágom, és bár mindennapi életemben inkább az érzelmek ember vagyok, a rossz negatív, vagy a nem illő dolgokat átgondolom és az eszemre hallgatok a  szívem helyet... legalább is a közel múltig.

Mitől lesz valami őrültség?

 Őszintén? Fogalmam sincs, de saját megfontolásom szerint, ha valami nem várt, szokatlan, az érték rendel és határokkal ellentétes dolgot teszünk, mondunk stb...
 Rossz lenne?
Kiderülhet, hogy minden esetben, de azért még is azt mondom nem árt az ésszerű norma, tehát, hogy ne ártsunk ezekkel másoknak.

Miért jók a határok?

Nem régi színházi élményem által feltették nekünk ezt a kérdést, akkor inkább csendes szemlélője voltam a válaszoknak és kérdéseknek, mivel bár egyetértettem a megfogalmazások  egy részével, és véltem benne felfedezni igazságot nem éreztem százszázalékosan magaménak a válaszok tartalmát.
Így most mondanám el...  Határok kellenek, persze vannak amelyek megszeghetők, vannak melyek biztonságot nyújtanak a korlátok megadása mellett, mint mindenből ebből is fontos az egyensúly...

A kérdés jogos... Hogy jön ez ide?
Határt átlépni őrültség? Bátorság? Vakmerőség esetleg kaland vágy?
Ha ezekre a kérdésekre tudod a választ olvasóm, azt is tudod miért kapcsolódik ide a határ kérdés...

A gondolat morzsáim és tapasztalataim alapján összegzem meglátásaim, amelyek ismét megosztók lehetnek: Nem minden határ korlát, és nem minden határ átlépés őrültség és nem minden őrültség az ördögtől való.

Gondolatokban elmélyülős, szokatlanul, de visszafogott őrületben gazdag estét!