Várakozás

 

Szia kedves kalandor!

Ismét találkozhatunk ezen a felületen, vagy most először nem tudom.

Mai írásom témájaként, a várakozást választottam. 

Ez a különös esemény lehet jó és lehet rossz is. én a jó oldalát szeretném kiemelni, mint általában mindennek.

Nekem a november vége már kicsit karácsonyi hangulatban tellik és nem azért, mert bombáznak vele a média, az üzletek kirakatai, hanem én vagyok az ember, ki még nyáron is képes karácsonyi filmeket nézni. Tudom, hogy nem csak ekkor kell, hogy a szívekbe szeretet költözzön és nem ekkor kell az elfogadást, önzetlenséget gyakorolni, hanem mindig és az a jó, ha természetedből adódóan teszed. De valamiért a szocializációm során méh is belém ivódott az ünnep ezen szelleme.

Én már a lakást dekorálom, már énekek jutnak az eszembe, miket zuhany alatt előadok és már várom.. Várakozom arra, hogy együtt legyen a család, együnk finomakat, nevessünk, játszunk és viccelődjünk. Nem csak ilyenkor jó és kellemes ez a program, hanem mindig, de én már várom.

Várom gyermekünket, és tudom, hogy még belül éli meg a dolgokat, de már szeretném, ha olyan érzéseket kapna testem által, ami közelebb hozza őt a családunkhoz, az ünnephez, mert egy év múlva már szeretném ha a csodánk, csodaként élné meg ezt az időszakot is.

Várakozom rá, hogy lássam, hogy fogjam, hogy tapinthassam apró kezét, hogy férjem ölelésébe, szorossan összebújva pihenjünk mi hárman. Várom, hogy lássam nevetését.

Ne értsetek félre ez az időszak is csodálatos, ha nem épp a reggeli állatkerti túránkat akarja felédéztetni velem a mosdó közelében....(értsd).

Csodálatos, hogy ő ott cseperedik bennem, és fejlődik, alakul, és hétről hétre többet tapasztalunk egymásból. 

Talán nem tudok még az anyaságról írni, pedig fogok... de azt tudom, hogy őt várva a várakozás a legcsodálatosabb érzések egyike.

Legyetek jók, hangolódjatok és mosolyogjatok!

Hírrel érkeztem

 

Sziasztok!

Eljött hát a nap, hogy megosszam veletek, hogy édesanya leszek, mert apró csodát hordok a szívem alatt, ki tele van szeretettel, bölcsességgel és a világ igazságával.

Gyermekünk születik. Anya leszek. 

Nem is tudom mit írhatnék... mert nem jutok szóhoz, amióta tudom, hogy áldott álapotba kerültem egésznap képeslennék mosolyogni a hányinger és a haspuffadás ellenére is. 

Egy csodát kaptunk az élettől, hogy gyermekünk lehet. Mindketten vártuk már, és nagyon örülök a hírnek és nem túlzom ha azt mondom a hálám mérhetetlen nagyságú.

Az öröm, a  hála, a szeretet, a tisztelet, a boldogság kapott helyet az életemben. Ne értsetek fére, úgyanúgy van bennem aggódás és félelem, de a hangsúly nem ezeken van. Sőt, tudom, hogy mindent megteszünk, ami tellik tőlünk és én magam is mindent megteszek, hogy neki jó legyen. Ő egy boldog, egészséges, kiegyensúlyozott lény legyen. Ehez pedig nagyban kellek én, hogy az félre tegyem a negatív érzéseim, ne féljek, ne aggódjak mindenen, és rá, magamra, a családunkra tudjak figyelni. 

Ezek most a legfontosabbak. 

Szóval csak beköszönni jöttem hozzátok, hogy megosszam hírt. 

Szép napot nektek!

Milyen játékot játszunk?

 

Sziasztok!

Nagyon rég írtam ide, ismét hónapok teltek el. Közben annyi minden történt, hogy kicsit látszólag megfeletkeztzem a gondolataim megosztásáról. Nem feletkeztem meg a fontos dolgokról, foglalkoztam az engem érdeklő témákkal, gondolatokkal. Csak nem értem ide leírni is őket.

A nyár eltelt a bejegyzéseim nélkül. És beköszöntött az ősz.  Új szerepeket kaptam a munkahelyemen is, a hivatásomban. Boldoggá tesz ez, bár el kell mondanom, hogy az iskola kezdés sosem zökkenő mentes. Osztályfőnök lettem, terveztem erről blogot írni, gondolatokat megosztani, de végül idő hiányában ezt nem fogom elindítani.

Gondolkodtatok már azon, hogy milyen játékot is játszunk egymással?  Milyen jázék is az élet? Milyen szerepekbe bújhatunk egy-egy epizódban? Vagy egy-egy történetben?

Igazából az élet, a mostani tudásunk szerint olyan, mint egy virtuális világ, csak nem tudatosan építettük fel. Nem emlékszünk arra, mikor léptünk a játékba és sokszor a küldetésünk célját sem tudjuk. A karaktert sem biztos mi válasszuk ki, és nem minden esetben rendelkezünk szuper erőkkel, mint egy videó játékban. Érdekes, én mindig aggódok mindenen, de mióta próbálok az életre és a problémákra úgy tekinteni, hogy csak egy szerepben avgyok, egy történetben, de ez egy játék, egy illúzió sokkal könnyebben engedem el, azt mi a lelkem nyomja.

Szóval gondold végig te is, amit én is megtettem. Milyen játékot játszol? Boldog, könnyű, aggódalom mentes, nyugodtat? Vagy sem? 
Én próbálok a realitás talajával, az aggódás mentes verzióval játszani, ebben a csodás életnek hívott illúzióban.

Legyen szép napod barátom!

Pályámon 3. rész

 

Kedves Olvasóm!

Nem vesztem el, bár az írásaim megritkulnak sajnos. Ezt eleinte nehezen kezeltem, de ma már nem, mert rájöttem, hogy túl sok mindent szeretnék és nem lehet mindent egyszerre. De ez nem a mai témához tartozik.

Sokat gondolkozom azon, hogy mit írjak ide, mert annyi mindent megosztanék magamból és a gondolataimból, véleményemből, de valamire nem vagyok még kész, vagy azt gondolom, te aki olvasod soraim te nem vagy rá kész.  Kitudja... majd egyszer.

Mai gondolataim ismét a gyógypedagógia felé kalandoznak és hívnak téged is egy ismeretlen/ ismerős utazásra. 

Sokszor azt hiszik az emberek valamiféle gyógytornász vagyok, vagy orvos szerű-tanár egyben, de olyan is akad, aki azt gondolja: "Áhh... te bolondokkal foglalkozol". 

NEM.

Én különleges emberekkel foglalkozom. Akár lehetnél te is, ő is vagy én is. De ezt már tudod miért.

A gyógypedagógia a fejlődésről szól, az emberségről, az elfogadásról. Az akadályok leküzdéséről, sok sok szeretettel- türelemmel megízesítve.
Ez a hivatás, rólunk emberekről szól, főként a kisemberekről szól, a gyerekekről.
Azokról a lehetőségekről, amiket meg kell nekik adni, arról a támogatásról, amire szükségük van, ha valahol elakadnak.
Nem különleges, nem varázslat, nem sajnálni való, nem elítélni való az amit csinálok, sem azok kik ebben részt vesznek.
Az egész olyan személyekről szól, akiknek valami nem/nehezen megy. Lehet a mozgás, lehet nem látnak, nem hallanak, lehet csak a számokkal van gondjuk, az is lehet nem beszélnek, vagy nem jól kommunikálnak, lehet nem tudnak úgy figyelni, mint az "átlag", de semmi kép nem rosszabbak, vagy megbélyegezhetőek. 
Az is lehet olyan személlyel dolgozunk együtt és célokat tűzünk ki, aki valamien kiemelkedően tehetséges, mert ebben a szektorban a tehetségnek is van helye.

Tény, sokszor láthatsz a szokásostól, az átlagtól eltérő embereket emberkéket megfordulni a kezünk alatt, vagy a foglalkozásainkon, de az átlagot mi emberek határozzuk meg, ne feled.
Azt, hogy neked mi a szokatlan azt te döntöd el, vagy a téged ért benyomások alakítják ki benned.

Egyébként meg minden embernek van furcsasága, vagy különlegessége, van, ami jobban megy, valami kevésbé. Igen vannak olyan emberek, akiknek az alap készségek mennek nehezebben, vagy alakultak ki másként, vagy még sokat kell ezeken fejeszteni. Van, akinek az akademikus készsége nem olyan jó, hát ez van, ő nem megy el orvosnak, vagy mérnöknek.
De olyan is van, mint én jó magam, aki a sportban nem teljesít jól. De ez egy mind nem annyira fontos, mert nem ezek fogják meghatározni, hogy milyen emberek vagyunk.
Ezeken lehet csiszolni, lehet akár egy-egy kis akadályt, hiányoságot kompenzálni. 

Nos... azt hiszem erről szól a gyógypedagógia. Az elfogadásról, a fejlődésről, a segítésről, a szeretetről, a támogatásról, a lehetőségekről. Rólunk. Rólad. Rólatok. Róluk. Rólam. Mindenkiről.

Szép délutánt kívánok neked, ki ma is olvasta soraimat!

Elvárosok felénk és mások felé

 Szia kedves olvasóm!

Régen találkoztunk már, többször neki fogtam, hogy írjak, de mindig más módját választottam az érzelmeim, gondoltaim kifejezésének. Egészen máig. Pár napja rágódom ezen a témán, amit ma hoztam neked, nektek, nekünk.

Elvárások.
Nekem rögtön negatív érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, hogy igen... mennyi elvárást támasztanak felénk az emberek, bezzeg én soha nem tenném....
Hát dehogy nem, nem szándékosan teszem és azt gondolom mások sem, de én is támasztok elvárásokat mások felé. Nem a kőkeményet, hogy márpedig ha nem teszed meg, akkor ez és az lesz... De bizony támasztok.
Enged meg, hogy kicsit kifejtsem mire is gondolok.
Enged, hogy éljek az önkritika dicső és nyers mivoltával.

Elvárásokat támasztok magam felé.
Van amiket belém neveltek. Az anyukám, a tanáraim, a környezetem, a barátaim. Személyek, kik benne vannak és benne voltak az életemben.
Elvárosokat támaszt felém a társadalom, a média, és bizony  a törvények is. Igen, itt már gondolhatod, hogy az elvárások nem feltétlen negatív dolgok, ahogy azt gondoltam az elején.

Magam felé az elvárásaim minden szerepemben változnak. Más elvárásaim vannak ha ép diák vagyok, vagy ha a katedra másik oldalán állok és ott is igen sokszor változik, a gyermek csapat szellemében.  Elvárásaim vannak magam felé gyerekként, anyukám gyermekeként, és fiatalként, hogy az időseket tiszteljem. De ez már egy tanult dolog, egy betanult elvárás. Milyen szép elvárás ez. 
Elvárásaim vannak barátként magam felé, amiket sajnos nem mindig tudok teljesíteni.
Elvárásaim vannak magam felé nőként, feleségként... Bizony és ebben az utolsó kettőben nagyon sok elvárásom van, már már a gondolat zavarba ejt, hogy fel kellene ezeket sorolnom. Valamelyik szép, kedves, a másik meg szinte a lehetetlen felé hajaz. 

Láthatod, hogy nem soroltam fel mindent, nem is írtam konkrétumokat, de azt te is érzékelheted, hogy bizony mindben van olyan elvárás csomag is, amiket betanultam, amiket mások támasztanak felém. Persze nem szándékosan, nem tudatosan, nem közvetlen akár, és nem rossz szándékból. De még is kétéllű a dolog.

Én is támasztok elvárásokat a környezetem felé. A szoros kapcsolataimtól kezdve pl.: a férjem felé, hogy a konyha pultra, étkező asztalra ne tegyünk szerszámot.  
Kevésbé látja praktikusnak az ötletem, mikor ép dolgozik, de bizony ez is egy elvárás. 

Elvárásaim vannak, ahogy már írtam azok felé is akiket tanítok, és akikkel együtt tanítok.
Elvárásom van az álltaim felé is gazdiként.
Elvárásom van az írók felé, ha kezembe veszek egy könyvet, vagy a rendező felé, ha megnézek egy filmet.

Teljesen idegen emberektől is várok el dolgokat. Pl.: Én azt tanultam, ha kedvesek veled és segítenek neked köszönd meg. Így ha valaki leejt valamit és felveszem, odanyújtom neki egy mosoly kíséretében, elvárom, hogy köszönje meg, még ha nem is tudatosan.

Mindenki támaszt elvársokat, és én ezt először nagyon rosszul éltem meg.
Igen vannak olyan elvárások, amiket támasztanak felém és nem élem meg jól, mert úgy érzem korlátoz, hogy mindenkép meg kell felelnem ennek, pedig én nem akarom, nekem nem megy. Néha úgy érzem, hogy elveszi a szabadságom. Lehet mások is ezt érzik az én elvárásaim miatt, ami szörnyű.

Nem szeretném, hogy így legyen. Tudom, hogy a szeretettem, az elfogadásom mindennél erősebb és talán ezzel mentem fel magam, ami lehet jó és lehet rossz én sem tudom, hogy hol áll a képzeletbeli skálán.
Hiába vannak bárki felé elvárásaim, vagy olyan dolgok, amiket szeretnék tudom mind az egom része, az egom akarja, a büszkeségem, de nem neheztelek senkire, ha nem felel meg az általam támasztott elvárásnak. Mert ez nem az ő hibája, nem az ő baja, ezzel csak nekem kell foglalkoznom, nekem kell magamban legyűrni vagy feldolgozni az érzelmeket, indulatokat, amit kivált belőlem.

 
Tudod, most, hogy leírom ezeket most jövök rá, most esik le az a bizonyos tantusz, hogy amiket felém támasztanak és nem teljesítem akaratomból  vagy attól függetlenül azzal nem nekem kell törődnöm, lehet, hogy nekem is fáj, hogy nem felelek meg. Ez ne az én gondom legyen, mert ha valaki olyan elvárásokat támaszt felém, aminek tényleg kikötéses talaja van, vagy azért nem szeret, vagy kevésbbé kedvel vagy bármi ilyesmi, arra talán nincs is szükségem, mert bizony ez már feltétel.
Én pedig a feltétel nélküli elfogadásban és szeretetben hiszek.

Kérlek téged gondolkoz el mélyen a soraimon és te is éld meg a saját szabadságod!

Szép napot neked, ki olvastad soraim!

Pályámon 2. rész

 

Szia Kedves Olvasóm!

Mai bejegyzésemben szeretnék neked arról mesélni, miért is kerültem oda, ahova... 
Nem ezek voltak a terveim ez nem titok. 3 évesen eldöntöttem, hogy állatorvos leszek és egészen közép iskola 2. évéig ez volt a tervem.... nem volt B opció.

Tudod, hogy nem hallok, soraimból már olvastad. Ez akadályozott meg, hogy állatorvosi egyetemre menjek...gondoltam én.

Az igazság az, hogy az élet mindig is erre a pályára szánt, ezt a hivatást szánta nekem, csak én nem tudtam róla. Kiskoromtól kezdve segítettem a nálam gyengébbeknek, fiatalabbaknak. Ha valaki nem tudott az osztályunkból egy feladatot, egy anyagrészt nem értett én voltam az első ki segített neki megtanulni, megérteni. Segítettem a lecke írásban, egy dolgozatra vagy felelésre való készülésben. Akit csúfoltak kiálltam mellette, kit iskolai erőszak fenyegetett, bántották, megvédtem. Ha kellett verekedtem is, amire nem kellene büszkének lennem, de valahol az vagyok... ki álltam azok mellett, kiknek szüksége volt rá, ha a módszereim még nem is voltak kifinomultak.

A gyengébb tanulókat, magatartás problémákkal küzdő társaimat általában mellém ültették... nem mindig örültem neki, mert nehéz volt sokszor összeszokni, de végül mindig javultak az értékeléseik, jegyeik és ennek örültem. Segíthettem nekik... 

Középiskolás koromtól korrepetáltam gyengébb tanulókat, érettségire készítettem fel, elmondható, hogy sikerült fejlődést elérnem, ekkor még nem gondoltam végig  tetteim súlyát, értékét.

Kiderült, hogy nem hallásom miatt nem mehetek állatorvosi és semmilyen orvosi egyetemre... Tragédiaként éltem meg... tényleg, nem voltam sokszor úgy összetörve az életem alatt, mint akkor. Ki kellett találnom, hogy mit is szeretnék. Azt tudtam, hogy olyan munkát, pályát szeretnék, amely egyben a hobbim és szívvel-lélekkel tudom csinálni.

Mivel én megtapasztaltam, milyen másnak lenni, milyen segítségre szorulni eldöntöttem, mihez folyamodom... gyógypedagógus leszek. Nem szerettem volna hallássérültekkel foglalkozni, mert azt gondolom nem tudnék elvonatkoztatni a saját helyzetemtől, saját tapasztalataimtól és a mérleget valamerre billentené, ami nem hiszem, hogy szakmailag optimális lenne.

Ez után sodrottam az árral... Minden terület tetszik, de szívem csücske az állatterápia (még nem végeztem el) és az autizmus, amely szintén megtanulásra vár, bár már némi tapasztalatom van. További érdeklődésem köré a művészetterápiák és a pszihopedagógia tartozik... de azt gondolom olyan lehetőségeket fogok kapni, amely a megfelelő uton terel.

Egy dolgot szeretnék még megosztani veled, ki soraim olvassa. A hivatásom mottóját:

" A gyermek attól tanul a legtöbbet, akit szeret."

-Nagy László- pedagógus

A szeretet a kulcsa mindennek.

További szép és szeretetben teljes estét kívánok neked!

Pályámon 1. rész

 

Sziasztok Olvasóim!

Ma egy számomra különleges és fontos írással készültem, arról a pályáról, melyet hivatásomnak érzek és választottam. 

Gyógypedagógia, tanítás, segítség, gyermek/ember és önismeret. 

Azt gondolom ezzek, jól kifejezik hivatásom, foglalkozásom lényegét, még a fejlődés szó, az ami a sorban helyet foglalhat.

Nos van, aki tudja, hogy két éve kaptam meg diplomám ezzen a területen, tanulásban akadályozottak szakirányán. Ebben a tanévben második munkahelyemre kerültem.

Most nem a munkámról szeretnék írni nektek, hanem arról a  szívemben kavargó zajról, amit sokszor tapasztalok láttok és érzek ezzen a pályán.

KÉRLEK téged, ha nem szereted a gyerekeket, ha nem tudsz mindenkit elfogadni, vagy legalább mepróbálni elfogadni, megérteni NE válaszd ezt a pályát.

Az empátia fontos eleme ennek a hivatásnak, tudom, ha túl magas az emocionális intelligenciád hamarabb kiéghetsz, ha ez fenyeget válts. 

Ne maradj olyan helyen, ne végezz olyan dolgot, amit nem tudsz szívvel lélekkel.

Ha segítségre szoruló gyermekekkel van dolgod, türelmesebbnek és kitartóbbnak kell lenned, lehet valamit tényleg elmondasz és gyakoroltatsz 100-szor akkor sem elég, de hidd el, ha szereted őket, elérsz fejlődést náluk, ha egyenrangú félnek tekited őket és tiszteled őket ők is fognak téged. 

Nem beszélve arról a tényről, hogy bizony barátom, te is szorulsz segítségre valamilyen tekintedben, akárcsak én, ők és mindannyian. Kinek-kinek mi megy nehezebben. De ez a szép, oly sok félék vagyunk, oly különbözőek és különlegesek a magunk sajátosságaival és még is mind egyformák, egyek.

Sokszor csak egy mosoly, egy dicséret segít, az ha az mondod: "Kedves vagy, köszönöm a segítséged, remélem szép napod volt..."- apróságok ezek, de nagyon sokat segítenek.

Lehet az, ki előtted ül az iskola padban, miközben te követelményt próbálod megértetni vele, vagy épp a matematika rejtelmeit gyakoroltatod ő "rosszalkodik", nem figyel és esetleg magatartássával zavarja az általad megtartott órát, a többeik tanulását, vagy épp az egodat sérti, neki annyi figyelem jut egy napra... Annyi, amit viselkedésével kicsikar az emberekből. Miért? Lehet nem kap figyelmet, lehet nem érti az anyagot, lehet nem érdekli, nem tudni... egy dolgot tudok hozzá is van egy út, amit lehet és meg kell találni, azt gondolom a szeretettel van kikövezve.

Vannak napok, mikor nekem is nehéz egy-egy helyzet, de még egyetemistaként eldöntöttem: nem keverem össze a viselkedést, a magatartást, a tudást és a személyiséget.  Mindig tiszteletben tartom azt, kit tanítok és egyenjogúként kezelem velem, elfogadom őt, és igyekszem megérteni. A legfontosabb nem felejtem el, hogy egyek vagyunk, és a szeretet hidat épít közöttünk.

Előszóban ennyit arról, mit hivatásomnak nevezek, tudom nem túl szakmai, nem derültek ki bevált módszerek és tippek. Nem ismertettem egy-egy esetet és nem írtam le tüneteket, diagnózist egy kórképről sem. Azt gondolom először az alap értékek fontosak...

Szép estét, jó hétvégét és kellemes gondolkodást kívánok!

2020 FINISH, START 2021

 

Szia kedves Olvasóm!

Tudom kevés nyomot hagyok itt neked vagy nekem... nem is tudom, hogy a pontosabb fogalmazás. Bocsánat ezért, most hoztam neked és nekem valamit, amelyet minden évben megteszek. 

Értékelem a 2020-as évemet és ráhangolódom a 2021-es céljaimra, terveimre.

Lássuk mik voltak az elvárásaim 2020-ra:

• Rendszeres sportot- jóga, meditáció, nyújtás -Mint már oly sok éve, ismét azt kell mondanom, hogy ezen van mit javítani... sokat.
• Terápiák össze gyűjteni- Tünetskálák elkészítése- Teljesen megfeletkeztem róla...
• Heti egyszer legalább: családi program, hobbi, kutyák, takarítás, barátok- ALAKUL, megváltozott élet körülmények miatt  nehezebben kivitelezhető.
• Kevesebb stressz és elvárás magad felé- Azt gondoltam 2020-ban meglesz az áttörésem, de nem így lett teljesen. Van még min dolgozni, de az irány mindenkém jó.

Nos, 2020-ban elköltöztem otthonról, a férjemmel éltem, ismét leállamvizsgáztam, vettünk házat, elkezdtük rendbe tenni, lett új munka helyem, megismerkedtem mélyebben önmagammal, lett két cicánk. Lettek új barátaim. 

elmondhatom, hogy jó évet zártam, kevés kaland jutott, de mindennapjaim jól teltek, és szépek lettek.

2021, ezt kérném tőled:

• Sport
• Projekt-önkéntesség
• Terápiák, tünetek összegyűjteni
• Hobbi
• Állatok
• Önfejlesztés

A lista nem teljes, mivel férjemmel összegyűjtöttü kívánságainkat már, így én egy kevésbé lényeges, bár szívemnek kedves, fontos listát hoztam, önmagamra korlátozva.

Szeretnék ebben az évben is tanulni, tanítani és fejlődni. Szeretnék tenni a sikereimért, és szeretném a lehetőségeket felismerni és megragadni. Tudatni akarom magammal, hogy értékes vagyok és hibáim ellenére szeretem magam. 

Sok álmom, tervem és elképzelésem van az évre, de nem akarok rajtuk agyalni, csak élni a lehetőségekkel.

Szép napot neked, és ragad meg 2021 élményeit!