Kedves Olvasóim!Ismét itt vagyok, egy nem túl kedves témával. Már korábban is foglakoztatott a gondolat, hogy írjak a féltékenység jelenségéről, amitől sokaknak a hideg futkos a hátukon.
Egy kicsit nekem is....
Ugyanakor a szeretet, a féltés, gondoskodás egyik kifejezési formája ez a jelenség. Rossz esetekben a birtoklásé, az ego játékáé, az önbizalom hiányáé... legalább is én ezt gondolom.
Nem gondolom azt, hogy ezt a szörnyiként gonosznak kell kikáltani, de azt sem, hogy házikedvencnek tartsuk meg...
El kell fogadni, meg kell érteni és kezelni kell.. én így érzem és gondolom.
Ha én féltékeny vagyok szeretetből teszem, és be kell vallanom az egom is játszadozik ilyenkor velem.
Nem érzem azt, hogy egy féltékeny ember lennék mert az gondolom, hogy akit szeretünk el kell engednünk ha menni akar, azt gondolom, hogy akit nekünk szántak velünk marad és bármi megoldható.
Imádom a zöld szemeket így kicsit bosszant, hogy így emlegetik a féltékenység érzését és amúgy is a macskámnak is zöld szeme van... és nem szörny. Csak egy kicsit.
Mit tudsz tenni, ha az említett szörny bekopog?
Ha téged ejt rabul vagy a másik feled?
Megérted. Hellyel knálod, otthonodba engeded, leülsz vele és beszélgetsz. Elmondod neki, hogy jó, hogy jött látógatóba mert így itt a szeretet is, de mennie kell, mert a vendég szobában ott pihen a bizalom és a kommunikáció nincs több hely. Néha térjen be, de ne maradjon sokáig...
Értsd meg, beszélj róla!
További kellemes hétvégét kívánok és őszinte endég fogadást!
