Pár éve történt, mikor megismerkedtem vele. Nem tudom pontosan, május hányadik napján jártunk, de minden más a mai napig tiszta emlék, amit nem fed homály.Nyárias időben, kint a puszta réten, egy fehér bundát láttam, amit még nem ismertem. Ahogy feléje közelítettem, lám máris tisztult az alakja. Vastag fehér bunda, amit fekete foltok díszítenek. Ez a kutyus a virágok közt szinte el is veszett. Még egy kicsit közelebb mentem, majd mikor egészen közel értem, rám nézet, én is nézem őt és a szemét, ami olyan kék, mint az ég. Kérdeztem hát tőle „Ki vagy?”.
- Szia, messziről jöttem, sokat mentem. Nevem még igazából nincsen, s családom sincsen. Tudni kell, a régitől elszöktem. – válaszolt a bundás, ki fiatal kölyök volt, sajnos lábát sebek borították.
- Talán bántottak? Csúnya szóval dorgáltak? Maradj itt, biztosan kitalálunk valamit. – válaszoltam neki, és már tudtam, ez a kutyus meghódított az első pillanatban.
- Maradok én… de nem félsz tőlem? Idáig mindenki félt, mert farkasnak hittek, és csavargóként kezeltek. – mondta az új barátom.
- Nem félek tőled, kedvellek téged… de most csak egy darabig maradhatsz, és egy új otthont kell keresnünk neked. - indultam el vele az udvarunk irányába, ahol Zeusz kutyám már a farkát csóválta.
- Ki ő? Kit hoztál? Meddig marad, kedves gazdám? – tette fel a kérdéseit barátom.
- Még én sem tudom, helyet kell keresnünk neki, hiszen az élelem elég fogytán van a kamrában. – néztem fel a földről, Zeusz kutyám szemébe, kinek szeme egészen mélyfekete. Szőrzete színe világos zsemle, és annak ezernyi árnyalata. Maga a kutya egy igazi jó barát, hűséges fajta.
Még beszélgettem velük, a vendégünknek kerestem alvóhelyet, biztonságosat és hűvöset. Bementem és elmeséltem az anyukámnak az az napi történetet. Kiment megnézni őt, kit rögtön megkedveltem, majd visszajött, rám nézett, és halkan beszélni kezdet.
- Nem maradhat, tudod? Valaki sírhat érte. Te is tudod, milyen a kedvenceink elvesztése. Holnap első dolgunk lesz, hogy rendbe szedjük, és csinálunk róla képeket. Utána hirdetéseket adunk fel, és keressük a régi vagy leendő gazdáját. – mondta az édesanyám. Tudtam, igaza van, de neki is tudni kell, hogy ő tőlem kért segítséget. Pont tőlem, és ennek valami oka van. Viszont szót fogadtam, elmentem lefeküdni, de másnap reggel rögtön munkának álltam. Rendbe tettem, fürdettem, játszottam vele. Közben beszélgettünk is, kértem, meséljen. Nem akart, ha a múltjáról kérdeztem, nem felelt. Teltek a napok, közben sokat voltunk együtt. Egy hét után végre jelentkeztek érte, kora délután csengettek. A leendő gazdi jelölt tehetősebb úriember volt, de valami mégsem stimmelt.
- Jó napot kívánok! A kutyát jöttem megnézni. Gyerekeimnek játszópartnert keresek, ha kell fizetek. – mondta az úr. Ránéztem a négylábú barátomra, láttam, nem szívesen menne, de nem sok mindent tehettem, mert ő mégis elvitte, hogy megszelídítse.
Teltek a napok, talán már egy hete nem volt nálunk. Zeusz is látta rajtam, hiányzik a fehér bundásom.
- Szólj kicsi gazdi, és visszahívom. Jut még étel mindkettőnknek. Csak ne szomorkodj, arra kérlek! – ez egy reggeli órában történhetett. Iskolába kellett mennem, amit igazából nem sok gyerek szeret. Hazafelé jövet boldogabb voltam, tudtam, most valami jó következhet. Úgy lett.
Fehér bundás a kapuban várt. Megöleltem, ő megpuszilt, közölte, hogy talált egy családot. Tényleg jól esett, hogy ő végre boldog lehet, de fájt az, hogy nem a mi családunk tagja. Behívtam egy tálka vízre, én közben fagyit nyalogattam. Megkérdezte „Mi ez?”. Nem válaszoltam, csak egy darabkát a gombócomból neki adtam, láttam, kifejezetten ízlik neki, itt vált világossá: a husky nem más, mint fagyi mániás.
- Meddig maradsz? – kérdeztem az utolsó nyalásnál.
- Hát nem tudod? – tette fel a kérdést. Megráztam a fejem, és a hasamban elrejtettem a tölcsér végét is. Amint a fagyievő akcióm befejeztem, anyukám kilépett a lépcsőre, és leült mellém.
- Mikor mutatod meg a családod? – tette fel a kérdést.
- Hiszen már ismeritek! – vigyorgott a husky eb.
- Tehát ők? – néztem rá, őszintén reméltem, hogy nem. Nem találtam kedvesnek azt a férfit. Az okát nem tudom pontosan, csak valahogy nem illett a bundásomhoz. Neki más család kell.
- Nem, nem ők. Ti még nem értitek? Hiszen én itthon vagyok. Csak veletek. – mondta ki a mondatot, ami szívemnek, lelkemnek simogató, kellemes élmény volt. De anyukám szava már megint közbe szólt.
- Keressünk másik gazdit. Van, aki biztos megérdemel. Kell egy hely, ahol te is beilleszkedhetsz és szeretnek, valamint te is szereted őket. – mondta anya. Az én bundásom gyorsan tanul. Ő is tudja már...
- Na de anya! – húzta el a szavakat a fehér szánhúzó kutya.
- Válaszom végleges, ne kérlelj légy szíves! – de a bundás csak mondta: „Anya, anya és anya”. Aznap éjszakára még maradhatott, új gazdija három nap után kopogtatott. Most egy nő volt, kisfiúval az oldalán.
- Kutyus! – kiabálta a barna szemű, barna hajú kisfiú. Néztem bundásom könnyes szemét. „Most elvisznek?”. Tette fel a kérdést felém. Azt hittem, ott sírom el magam, úgy volt. Szememből egy könnycsepp hullt a földre, amit még másik száz követett. Elvitték, ismét elment tőlem.
Zeuszhoz mentem panaszra.
- Miért kell mindenkinek? Miért nem maradhat? Miért kell elvinni, és mondd meg, mit tehetek? – kérdezgettem a barátomat, kinek bundájába borultam. Ha szomorú voltam, mindig hozzá bújtam.
- Édes gazdim, ne sírj! Visszajön még! Lesz ő még a tiéd!
Teltek múltak a napok, pontosan hét nap telt el. Ismét megpillanthattam egy fehér bundást a virágos réten.
- Te vagy az? – szaladtam felé, ő úgyszintén futott, és a megfelelő pillanatban körbenyalogatott.
- Gazdikám, gazdikám! Csakhogy megvagy már! Ugye nem adsz megint tovább? Anya mit szól hozzám? Mindig messzebb kerülök, és mire ideérek, csak csupa sebhely leszek.
- Gyere, meggyógyítalak, rendbe teszlek, utána pedig becézgetlek, kitaláljuk a nevedet, és mindezt elmondjunk anyának, aki úgyis megengedi, hogy maradj. – válaszoltam neki, és szavamhoz hűen lekezeltem, becézgettem, még a házba is beengedtem. Anya hazaért. Most egy kutya élete a tét.
- Anyucikám, van egy hírem. Találtam neki egy családot. Az anyuka imádja az állatokat, legjobban a kutyákat. Nagy az udvar, és szép a kert. Biztosan tetszene neki. Van egy kicsi lány is ott, aki kedveli, és biztosan megszelídíti. Még nevet is tudnának, és a husky fajtáról már mindent tudnak. Itt egy kutya élete a tét, anya!
- Tán csak nem ide gondoltad?
- Az olyan nagy baj?
- Egy feltétellel. A valódi gazdája papírokkal igazolva viheti, de más nem.
- Nagyszerű! Mi legyen a neve?- kérdeztem. A szánhúzóm és az anyukám egyszerre néztek rám.
- Hódító. – jelentették ki, majd anyuci hozzátette:- Irány az állatorvos, hogy neve és családja regisztrálva legyen. – ahogy ezt kimondta, nem tudtam ki boldogabb: A bundásom? Anyukám? Vagy én? A lényegen nem változtat, találtam neki családot. Egy igazit, akik szívből szeretik, és akiket ő is szeret.
Sziasztok!
Szépséges napot, tappancs nyomos ruházatot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése