Sziasztok!
Mai bejegyzésemben az írásról fogok írni, kicsit ironikus ez... de feltettek nekem egy kérdést:
"Hogy tudsz, annyit írni, hogy kiírj mindent magadból?"
A válasz: "SEHOGY".
Egész kiskoromban próbáltam már kifejezni az érzéseim és gondolataim a művészet ezen és más formáiban is, de valahogy ennél maradtam igazán. Az első versem címe: a kelep-kelep gólya madár... nos hát nem egy mester mű, de hat évesen megvoltam vele elégedve, mikor már letudtam írni az alkotásom.
Természetesen annak idején, azaz írás tudásom előtt is kifejeztem magam és megosztottam a verseim a környezetemmel, csak hogy azok a versek a levegőbe szálltak és elfelejtődtek... (Hősnek tartom azokat az embereket, kik a rögzítés írásos formáját feltalálták és ehhez eszközöket álmodtak meg nekünk, meg persze anyukámat, aki megőrizte füzet lapjaim kitépet oldalait, melyekre akkoriban alkottam)
Aztán később próbálkoztam, többször is napló írással... hát ez befuccsolt, de tényleg... a rekordom egy hét volt.. mostanáig, most meg már lassan 2 hónapos lesz a naplóm, amit vezetek is meglepő és magamat váll veregető módon.
Volt idő, mikor csak történeteket írtam és a verseim egy füzetbe foglaltak helyet, aztán meg tanultam a vak 10 ujjas gépelést, ami nagyon nagy hasznomra vállt... Köszönöm.
Ma pedig írok.. mindent... Verset, történetet, könyvet, levelet, jegyzetet, blog bejegyzést, naplót, mesét... Bármit és mindent, az is lehet, hogy semmit, mivel másnak a soraim jelentéktelenek... Írok mindent mi én vagyok, de még is sosem írok le mindent, ami bennem van.
Nem csak mert lehetetlen, szavakkal, szó kapcsolatokkal, leírásokkal kifejezni, hanem mert lehet nem is akarom és nem is kell... annyit írok és arról és ahogy, miként pillanatnyilag vélem... sőt már leírott kuszaságokon is korrigálok, mert tudom veszélyes.
Veszélyes kiírni mindent, veszélyes megmutatni mindent és azt a sok sok dolgot, úgy oszthatom meg másokkal, ha tényleg, igazán ismernek és én is őket, ehhez is bizalom kell, mint a tánchoz...
Kell egy vezető és kell egy fél, ki társként szolgál és kísér.
Szóval nem nem írok le mindent, mert nem tudok... Egy dolgot 100 féleképen kilehet fejezni egyetlen nyelven, ha nem tippeltem keveset... nem hogy a világ összes nyelvén a gondolatok összes formájában.. Képtelenség lenne leírni mindent... és talán egy idő után unalmassá is válna.
Nem írok le mindent, mert veszélyes, mert kell hozzá bizalom.
Nem írok le mindent, mi vagyok mert félek és mert nem is szeretnék...
Hát írásom történetéről ennyi, remélem nem húztam túl a mézes madzagot.
Kellemes húsvétot nektek, és írásban kiteljesedő gondolatot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése